Az éves hazai és nemzetközi premierlistát elnézve, nem az idei lesz a vígjátékok éve, de azért akadnak produkciók, melyeket érdemes lesz feljegyezni a naptárunkba. Ugye nem felejtettétek el? Tíz évvel az első rész bemutatása után idén végre a mozikba kerül a kultikus Zombieland folytatása az eredeti főszereplő gárdával és rendezővel. Ha csak egy vígjátékot nézhetnénk meg idén, az garantáltan ez lenne. Rögtön helyesbítenünk is kell, mert bár nagyon más hangvételű produkcióról van szó, de már alig várjuk, hogy a hazai mozikba is megérkezzen a Zöld könyv, mely a drámával ötvözi majd a komikumot. És persze ne menjünk el szó nélkül a Men in Black első spin-offja, a Sötét zsaruk a Föld körül mellett és a Rose Byrne valamit Mark Wahlberg nevével fémjelzett Instant család mellett sem. Jön még Dwayne Johnson főszereplésével a Családi bunyó, az Államokban már nagy sikert arató Életrevalók hollywoodi remake-je, valamint az év legszexisebb vígjátékaként beharangozott magyar produkció, a Kölcsönlakás.
Legyen a Startlap Kereső az alapértelmezett keresőm Telepítés
Azokat a heteket, amikor a pandémia miatt a mozik zárva tartottak és nem voltak filmbemutatók, a lista olvashatósága érdekében elrejtettük. jan feb már ápr máj jún júl aug szep okt nov dec 2021. január 1 – 31. Netflix filmek (7 film) Cinego filmek (3 film) HBO GO filmek (11 film) 2021. február 1 – 28. Netflix filmek (6 film) Cinego filmek (2 film) HBO GO filmek (14 film) 2021. március 1 – 31. Netflix filmek (8 film) Cinego filmek (2 film) HBO GO filmek (3 film) 2021. április 1 – 30. Netflix filmek (8 film) Vimeo On Demand filmek (1 film) Cinego filmek (2 film) HBO GO filmek (1 film) 2021. május 1 – 31. Mozi filmek (7 film) Netflix filmek (1 film) 2021. június 1 – 30. Mozi filmek (8 film) Netflix filmek (10 film) Cinego filmek (1 film) 2021. július 1 – 31. 2021. augusztus 1 – 31. szeptember 1 – 30. október 1 – 31. november 1 – 30. december 1 – 31.
Azokat a heteket, amikor a pandémia miatt a mozik zárva tartottak és nem voltak filmbemutatók, a lista olvashatósága érdekében elrejtettük. jan feb már ápr máj jún júl aug szep okt nov dec 2019. január 1 – 31. Mozi filmek (6 film) Netflix filmek (2 film) Vimeo On Demand filmek (25 film) 2019. február 1 – 28. Mozi filmek (13 film) Netflix filmek (5 film) 2019. március 1 – 31. 2019. április 1 – 30. május 1 – 31. június 1 – 30. július 1 – 31. augusztus 1 – 31. szeptember 1 – 30. október 1 – 31. november 1 – 30. december 1 – 31.
Sitemap | Toyota rav4 gyári alufelni 18, 2024