Egyiptomban felbukkan egy Fekesh nevezetű személy, aki mikrofilmen lévő tengeralattjáró -nyomkövetőt kínál fel portékának. Bond elutazik tehát Kairóba megszerezni a tekercset, akárcsak Tripla X is. Viszont más is érdeklődik az áru iránt: a milliárdos tengerbiológus Carl Stromberg ( Curd Jürgens) két bérgyilkosát - névszerint Cápát ( Richard Kiel) [akit a Holdtkeltében már csak Jaws-nak szólítanak] és Sándort ( Milton Reid). Míg Sándorral a 007-es könnyűszerrel elbánik, addig Fekesh-sel Cápa végez a gizai piramisoknál. Ugyanakkor a mikrofilmet a Bond megszerzi és egyben a bájos Amaszova társaságát is, akivel együtt próbálnak meglépni Jaws kegyetlen vasfogainak harapásai elől. Viszont a filmet Tripla X egy hajón megszerzi Jamestől, miután az óvatlan brit ügynököt elkábítja. Ugyanakkor mind a KGB, mind az MI6 érdekeltté vált a közös munka folytatásában, mivel szeretnék megakadályozni az esetleges atomháborút, hisz az eltűnt tengeralattjárókon nagy számú nukleáris robbanófejeket is szállítottak, így idő kérdése, hogy mikor veti be őket.
The Spy Who Loved Me / 1977 / UK / 125 perc Az 'A kém, aki szeretett engem' a James Bond sorozat tízedik filmje, és egyben a harmadik, amelyben Roger Moore játssza a híres titkos ügynök szerepét. A film címe megegyezik Ian Flemming tízedik Bond regényének címével, de a cselekmény teljesen más, mint a regényben. A filmben a világtól elvonultan élő megalomán Karl Stromberg arra készül, hogy elpusztítsa a világot és új civilizációt hozzon létre a víz alatt. Bond összeáll az orosz Anya Amasovával hogy megállítsa Stromberget. Biográfia: A brit rendező 1920-ban született Londonban. Filmográfia: 1967. You Only Live Twice 1966. Alfie 1962. H. M. S. Defian Producer: Albert R. Broccoli Forgatókönyvíró: Christopher Wood, Richard Maibaum Szereplők: Roger Moore, Barbara Bach, Curt Jürgens Forgalmazó: United Artists Corporation
Navigációs előzményeim
FANSHOP A kém, aki szeretett engem A film összbevétele 185 400 000 dollár volt (). Eredetileg Lois Chiles amerikai színésznő játszotta volna el Anya Amasova szerepét, de visszautasította azt, mikor úgy döntött, ideiglenesen nyugdíjba vonul. ( Bogi87) Két Bond-lány szerepelt a filmben. ( Bogi87) Harry Saltzman producer a filmet megelőzően, 1975-ben adta el 50%-os részesedését £20 millióért. ( Bogi87) Barbara Bach formálta meg az idősebb Bond-lányt, Ánya Amaszovát, ugyanis 30 éves volt a forgatáskor. ( Bogi87) Témába vágó sorozatok Oszd meg az értékelést! A számokban Tények, érdekességek: 77 220 Színész adatlapok: 741 520 További hírességek adatlapjai: 316 958
A nemzetközi vizeken nyoma vész egy amerikai és egy szovjet atomtengeralattjárónak. A háttérben a megalomán, gonosz milliárdos, Karl Stromberg áll, aki az elrabolt tengeralattjárókon lévő atomrakétákkal akarja elpusztítani New York városát. A britek és a szovjetek is a legjobb ügynöküket állítják az ügyre. James Bond és Anja Amaszova egymással összefogva nyomoznak a milliárdos titkos, a tenger mélyén fekvő búvóhelye után. Úgy tűnik, hogy több is lehet náluk egyszerű munkakapcsolatnál.
1977. július 13. 1989. május 29. Korhatár III. kategória (F/4137/J) Bevétel 185 400 000 dollár Kronológia Előző Az aranypisztolyos férfi (1974) Következő Moonraker (1979) További információk weboldal IMDb A Wikimédia Commons tartalmaz A kém, aki szeretett engem témájú médiaállományokat. James Bond különleges Lotus Esprite A kém, aki szeretett engem egy 1977 -es brit kalandfilm, ami a tizedik James Bond -film, melyben Bondot harmadszor játssza Roger Moore. Cselekmény [ szerkesztés] Váratlanul eltűnik egy brit és egy szovjet tengeralattjáró az óceánon. Mind a brit titkosszolgálat, mind a KGB értesül a nyugtalanító esetekről. Szovjet részről Tripla X-et, a. k. a. Ánya Amaszovát ( Barbara Bach), az MI6 pedig James Bondot ( Roger Moore) küldik az eset kivizsgálására. Persze Bond szokásához híven éppen "pihen" az osztrák Alpokban, amikor mennie kell, ám szovjet bérgyilkosok támadják meg. A 007-es kerekedik ugyan felül, de megöli Szergejt, Tripla X szerelmét (ez a későbbiek során feszültséget okoz a két titkosügynök között).
Jellemzők Cím: James Bond - A kém, aki szeretett engem Eredeti cím: The Spy Who Loved Me Műfaj: Akció Rendező: Lewis Gilbert Színészek: Roger Moore, Richard Kiel, Bernard Lee, Desmond Llewelyn, Lois Maxwell, Barbara Bach, Curd Jürgens, Caroline Munro Készítés éve: 1977 Képformátum: 16:9, 2. 35:1 Stúdió: MGM Játékidő: 125 perc Korhatár besorolás: Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott. Adattároló: Blu-ray Adattárolók száma: 1 Nyelvek (audio): Magyar, Angol, Spanyol, Olasz, Orosz, Lengyel, Cseh, Thai Felirat: Magyar, Angol, Spanyol, Olasz, Orosz, Bolgár, Kínai, Horvát, Cseh, Görög, Ivrit, Izlandi, Indonéz, Koreai, Lengyel, Portugál, Román, Szlovén, Thai, Török Megjelenési idő: 2015. 09. 30 Tömeg: 0. 2 kg Cikkszám: 1181258
Sitemap | Toyota rav4 gyári alufelni 18, 2024