A kapcsolatuk két évig tartott és viharos véget ért. 2010 februárjában jött össze Feczesin Róbert labdarugóval. A kapcsolat 4 évig tartott mikor is 2014. második felében közös megegyezéssel különváltak útjaik. Ezután Regi a munkába temetkezett, majd 2016 januárjában ismét rátalált a szerelem a nála 10 évvel fiatalabb Batik Bence oldalán, aki a Ferencváros védője. A szerelem sajnos nem tartott sokáig, de békében váltak el útjaik. 2020-ban azt nyilatkozta, hogy már régóta van új párja, aki viszont nem ismert ember, ezért nem is szeretne sokat elárulni róla. Írta: Funny18
Aki ismer, tudja, mennyire szeretem az Újpestet, hosszú távra terveztem a klubnál. Kár, hogy csak fél év lett belőle. Sokat tettem azért, hogy Újpesten maradhassak. A klub tudta, honnan jövök, mit értem el korábban. Amikor hazatértem, voltak igényeim, ám annak érdekében, hogy a Megyeri úton játszhassak, sokat engedtem belőlük. Adtunk egymásnak fél évet, mondván, nézzük meg, milyen formában futballozom, mennyire vagyok motivált – szóval abban állapodtunk meg, hogy télen újratárgyaljuk a feltételeket. Azzal, hogy vezetem a góllövőlistát, továbbá hogy nyolc esztendő elteltével ismét meghívást kaptam a válogatottba, szerintem bizonyítottam. Nem is a pénz hiánya volt itt a lényeg, sokkal inkább a tiszteleté. 11 Vasas FC, 2020- Örültem neki, hogy a vezetők gondoltak rám. Arról nem is szólva, hogy olyan csapat hívott, amelynél utánpótlásszinten két évet eltöltöttem. Igen, a Vasas pillanatnyilag az NB II-es mezőny tagja, de amit a tulajdonosi kör felvázolt, elnyerte a tetszésemet. Szimpatikus a klubfilozófia és az az út is, amelyre a Vasas lépett.
"A kollégáim már hoztak néhány próbafelvételt, hogy nézzem meg magam, hiszen az is sokat segít. Nagyon izgulok, biztos vagyok benne, hogy ezért is hadarok annyira, de szerencsére mindig figyelmeztetnek, olyankor újravesszük a jelenetet. " Megtudhattuk, hogy Dukai nagyon kritikus saját magával szemben, így jóval könyörtelenebben fogja saját magát visszanézni, mint bármilyen más külső szemlélő. A 1Music Channel január eleje óta próbaüzemmódban működik, de februártól végre élesben is láthatja magát az énekesnő, bár egyelőre élőben nem, mivel a műsora felvételről megy majd. "Nagyon élvezem ezt a fajta munkát, először csak a zenei híreket mondom, meg a slágereket konferálom, aztán nem tudom, még mi lesz. Hála istennek nem dobtak be a mélyvízbe, ami nem is baj, mert először meg kell tanuljam ezt a felolvasós műfajt, majd aztán jöhet az élő show, már ha velem gondolkozik ilyesmiben a vezetőség. Nincs ötletem arra vonatkozólag, milyen beszélgetős műsort vezetnék, mert most erre a feladatra koncentrálok. "
Példás, hogy magadban tartottad a műsor alatt is a problémaidat, de látszódott a szemedben a fajdalom. Hidd el, nem vagy egyedül, szerencsés vagy, hogy ennyien szeretnek Téged! " - írta az egyik kommentelő. "Regi, sajnálom, hogy egyedül vagy. Nem ezt érdemled... " - így egy másik. Sokan azt írták, bájos lényével felvidított mindenkit, aki nézte a műsort, és dicsérték szerénységéért, kedvességéért is. "Eddig is nagyon szimpatikus voltál, de ezt a műsort megnézve, végképp elnyerted a szimpátiámat! Fantasztikus egyéniség vagy és szuper nő! További sok sikert az élet minden területén! " - olvasható egy hozzászólásban. Fotó: Facebook/Dukai Regina FanClub, Facebook/Feczesin Róbert Leadkép és Facebook-kép: TV2 Sajtószoba
Sitemap | Toyota rav4 gyári alufelni 18, 2024