A teret a Heintz Béla által jóval később, 1930-ban tervezett Budapesti Munkás Szent József katolikus templom zárja le.
Építésztársai: Tornallyay Zoltán (későbbi művezető), Schodits Lajos, Éberling Béla, Zrumeczky Dezső, Györgyi Dénes. A Nagykőrösi út – Határ út – Sárkány utca (a terület eredeti tulajdonosáról, ma Ady Endre út) – Bercsényi utca közötti területen az építkezés 1908-ban kezdődött (a világháborús években, 1915 végéig 915 lakóházban 4029 lakás készült el), majd – szünetelés után – 1919-től 1925 végéig folytatódott, végül összesen 1007 ház épült 4412 lakással. Az első években négy iskolát és két különálló óvodaépületet is létesítettek, két fedett tornacsarnokkal. 1912-ben felépítették a rendőrkapitányság épületét és a lovasrendőri laktanyát, a következő évben pedig a postamesteri hivatal készült el. Nem maradt el a kiskereskedelmi boltok, piac, pékség létesítése sem. A telep tervezése figyelembe vette, hogy a beköltözők többsége vidéki környezetből szakadt ki, akiknek drasztikus változást jelentett volna, ha teljesen kiszakadnak a fás-kertes környezetből. Fleischl Róbert építész, a pályázat előterjesztője a sokemeletes, függőfolyosós bérkaszárnyákkal ellentétben a kertvárosi építési módot javasolta a kormánynak.
Sitemap | Toyota rav4 gyári alufelni 18, 2024