A szerződéskötésre – online időpont foglalás mellett – bármelyik K&H bankfiókban lehetőség van, egyébként tértivevényes levélen keresztül történik meg a szerződéskötés december 1-jei hatállyal. A kártya továbbra is díjmentes marad. November 30-án 17 órától december 1-jén reggelig a kártyákat nem lehet használni, és az egyenlegekhez sem lehet hozzáférni az átállás miatt. Az MKB Bank közölte: az MKB SZÉP-kártya kibocsátását január 2-ától az MKB Bank veszi át. A bank a kártyabirtokosok részére kidolgozott, díjmentes számlavezetési szerződésajánlatát feltöltötte az MKB SZÉP-kártya honlapján () található személyes tárhelyre, az elektronikus elérhetőséggel nem rendelkező kártyabirtokosok novemberben, tértivevényes levélben kapják meg a szerződésajánlatot.
Az OTP SZÉP kártya adatai szerint idén június-júliusban a munkáltatók mintegy 60%-kal több pénzt utaltak el a dolgozóik SZÉP-kártyáira, mint tavaly. Ez a jelentős növekedés nagyban köszönhető a belföldi turizmus és vendéglátás megsegítését célzó tavaszi rendkívüli jogszabály-változásoknak, amelyek szerint idén a szokásosnál sokkal kedvezőbb adózás mellett jóval nagyobb összeget lehet a SZÉP-kártyákra utalni. "Azt látjuk, hogy idén a megszokottnál is többen pihenik ki itthon, belföldön a zűrzavaros tavasz fáradalmait. Erre enged következtetni, hogy kártyabirtokosaink a nyár első két hónapjában 47 milliárd forintot költöttek pihenésre, feltöltődésre, ami 38%-os emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest" – emelte ki Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP SZÉP kártyát kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Nemcsak többet, hanem több mindenre is költöttek az OTP SZÉP kártya birtokosai, amit a tranzakciószámok emelkedése is mutat. Idén június-júliusban ugyanis 11%-kal több tranzakciót indítottak a kártyabirtokosok, mint 2019 azonos időszakában.
Új kártyát a jövőben nem a munkáltatón keresztül, hanem a kibocsátónál lehet igényelni. Változik a lejárt összegek kezelése, a két évnél régebben utalt, fel nem használt összegeket nem utalják vissza a munkáltatónak, ám a kártyakibocsátó havi 3 százalékos díjat számít fel a két éve fel nem használt egyenleg után. A meglévő egyenlegeket és kártyákat nem érinti a változás, azokkal a megszokott módon lehet fizetni az elfogadóhelyeken. A kibocsátók honlapjukon részletesen tájékoztatják ügyfeleiket a szükséges tudnivalókról. Az OTP Pénztárszolgáltató a honlapon közölt információk szerint október 15-én megkezdte az OTP SZÉP-kártya-szerződések tértivevényes kipostázását, a regisztrált ügyfelek részére e-mailben küldik el a szerződéses ajánlatot. A szerződéseket előreláthatóan november végéig minden OTP SZÉP-kártya-birtokos megkapja. Az OTP Pénztárszolgáltató valamennyi kártyabirtokos számára díjmentesen megnyitja az egyedi számlákat – írják. A K&H-nál eddig a K&H Csoportszolgáltató Kft. volt felelős a SZÉP-kártya-kibocsátásért, november 30-ával ezt a tevékenységet a K&H Bank veszi át.
kérelemnek tartalmaznia kell a küldő által kért összeget és minden olyan adatot, amely egy átutalás elindításához minimálisan szükséges. További részletek az új szolgáltatásról ezen az oldalon olvashatók.
Tudj meg többet! K&H számlanyitás app Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek, célja pusztán a figyelem felkeltése. A jóváírásnak, a mobilapplikáció letöltésének és az online számlanyitásnak feltételei vannak. Az online számlanyitás feltételeit az Elektronikus úton történő szerződéskötésre vonatkozó Általános Szerződési Feltételek tartalmazza.
Sitemap | Toyota rav4 gyári alufelni 18, 2024